Az év játékaiban az a jó, hogy valamilyen módon mindig megtalálják az embert. Vagy azért, mert tényleg jók és a játékosok fölfedezik maguknak, vagy mert a nagy példányszámnak köszönhetően azért meg-megjelenik egy az emberek polcain. A Hanabival is előbb találkoztam, mint hogy tudtam volna, hogy az év játéka lett 2013-ban. Természetesen nem bántam meg, hogy leültem vele játszani (úgy látszik, a németek tényleg értenek a játékokhoz). 

Ami igazán egyedivé teszi, az az, hogy nem rivalizálnunk, hanem kooperálnunk kell benne. A teljes vereség itt nem olyan valószínű, mint pl. egy Cthulhu játékban, de ha valaki nem figyel oda, viszonylag gyorsan az asztal közepén landolhatnak a lapok (vagy a figyelmetlen játékos fején). A kihívást inkább a minél dicsőségesebb győzelem és a rendkívül nehéz maximális pontszám elérése jelenti.

A célunk, hogy minél szórakoztatóbb tüzijátékkal kápráztassuk el egy rendezvény közönségét. Ehhez le kell tennünk az asztalra minden színből öt lapot, egyesével, növekvő sorrendben. Ha sikerül minden kártyát jókor lerakni, máris megvan a maximális pontszám, mi pedig megveregethetjük egymás vállát. Igen ám, de nem lehet csak szépen, dominószerűen leosztani a lapokat magunk elé, ugyanis a kártyákat hátoldallal magunk felé kell tartanunk. Senki nem látja tehát a saját lapjait, csak a többiekét. Ez az első néhány alkalommal még biztosan pár rossz húzáshoz és visszakeveréshez vezet - nem olyan egyszerű megszokni, hogy háttal húzunk fel kártyákat.

Segíteni lehet egymásnak, ám a segítségek száma és módja is korlátozott, a számukat növelni pedig a saját kártyák - és ezzel a végső pontszám - feláldozásával lehet. Ha viszont valaki rosszkor tesz le egy lapot, lesújt a villám az égből egy korong formájában, amiből három összeszedése egyenlő a játék végével és a teljes vereséggel.

A hangsúly itt tehát nem a klasszikus kártyás cselezgetésen van, hanem az egymás közötti kommunikáción. Hihetetlen, hogy azzal az egyféle mondattal, amit engedélyez a játék, mennyi információt lehet átadni. Nem mindegy, hogy mikor nevezzük meg valaki lapját, hogy milyen kártyák vannak már az asztalon. Aki akar, próbálhat a hangsúlyozással és a mondat tagolásával is trükközni, bár ez nem egészen szabályos.

Negatívumokat nem tudok felhozni. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy nem alkalmas mindenki a játékra, mert ha valaki itt nem akar kooperálni, annak bukás, vagy szégyenletesen alacsony pontszám lehet a vége. Jó társasággal viszont mindenképpen érdemes kipróbálni - akár fiatalabb gyerekekkel is, ha már nagyon unják az Unót.

A Hanabit megtalálod a Játéksziget webshopjában: https://jateksziget.hu/hanabi-femdobozos-magyar-kiadas