A koronavírus betett a társasjátékos közösségnek is. A fertőzésveszély miatt az összes rendezvényt le kellett mondani, köztük az Essen Spielt is. A szervezők és a kiadók ezt úgy próbálták megoldani, hogy átálltak egyfajta digitális konferenciára. Ez sajnos nem azt jelentette, hogy az egész csarnokot lemodellezték, amit aztán bebarangolhattunk az avatárunkkal - a legtöbb esetben egy fantáziátlan weboldalból állt az egész.

Én a budapestit leszámítva még egy ilyenen sem jártam, mert sajnos autó nélkül értelmetlen nekiindulni - annak meg a blog éppen híján van. A hagyományt megőrizve az online eseményeket sem néztem meg, inkább a híreket böngésztem szorgalmasan. 

Az egyik kedvenc bloggerem (de közben nem annyira kedvenc fejlesztőm), Ignacy Trzewiczek szakmabeliként ott volt az összes online rendezvényen, és mindegyikről lesújtó véleménnyel távozott. A legtöbb, önmagát digitalizált konferenciaként meghatározó rendezvény vagy kimerült abban, hogy élőben lehetett nézni társasjátékozó embereket, vagy egy adatbázist lehetett tekergetni. Az esseni Spiel túltett az összes többin. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ez volt az első, és egyetlen, amiről Ignacy részletes beszámolót írt. 

Ez a poszt a Board Games That Tell Stories blog bejegyzése alapján készült. Az eredeti írás szerzője Ignacy Trzewiczek. A képek forrása a Speil weboldala, a spiel-messe.com.

Klikkfeszt

Az magától értetődő, hogy egy online börze nem fárasztja ki annyira az embert, mintha élőben talpalna nyolc órát, a kezében egyre több játékkal. Jelen esetben Ignacy három óra alatt át tudta nyálazni az egész kínálat felét - és, ha valaki, akkor ő biztosan alaposan átnéz mindent -, ami a valóságban legfeljebb egy teremre lett volna elegendő a nyolcból. A gép előtt ülve az ember a saját ritmusában tud haladni, nem kell a nyakát nyújtogatnia, várakoznia, esetleg tülekednie. Ha valami nem érdekli, sokkal gyorsabban át tudja kattintani magát a következő tételre, mint amilyen gyorsan elér a következő asztalhoz.

Érdekes, hogy sokan ennek ellenére fárasztónak találták az online konferencián való részvételt. Túl sokat kellett klikkelgetni, és a túl sok feldolgozni való információ legalább annyira terhes volt, mintha személyesen lettek volna ott.

Pár perc magány

Ez eddig az introvertált társasjátékosok (jó kis oximoron, mi?) vágyálma is lehetne. Minden friss információ karnyújtásnyira, 189.999-cel kevesebb ember, ami egyben negálja annak a veszélyét, hogy bárki is mondjuk hozzánk szóljon. Nem kell sietni, senki nem akar közvetlenül nekünk eladni vagy bemutatni valamit, nincs zaj és ebéd közben is van ülőhely.

A vásárlás még soha nem volt ilyen egyszerű. A kívánt termékeket nem a kiadóktól kellett megvásárolni, hanem össze lehetett gyűjteni őket egy nagy kosárba, kifizetni egyben, hogy aztán egy helyről, egy csomagban érkezzenek meg. Nem kell nagy kék szatyorral szerencsétlenkedni egy teljes napon át.

Ami mégis tönkre vágja az élményt - legalábbis Ignacy szerint - azok...

...már megint a hülye kiadók

A kiadók nagy része vagy magasról tojt az egész rendezvényre, vagy nagyon amatőr marketingeseket foglalkoztatott. Hihetetlen, de a résztvevők fele nem töltött fel semmilyen anyagot a játékaihoz. Nemhogy egy saját készítésű promó videót, de még egy nyamvadt Youtube linket sem tudtak odabiggyeszteni a leírásba. Mindezt a világ egyik leghíresebb és legfontosabb társasjátékos kiállításán. Vajon élőben is csak annyit tettek volna, hogy kirakják a dobozokat az asztalra és várják a csodát?

Sajnos ott sem volt sokkal jobb, ahol egy kicsit megerőltették magukat a marketingesek. A legtöbb helyen a videó mellett egy Tabletopia linket lehetett még találni, ahol vagy sikerült valakivel játszani, vagy nem. Utóbbi esetben körbeforgathattad az asztalt egy párszor, aztán továbbállhattál a következő "pulthoz".

Valószínűleg ennek volt a következménye, hogy idén nem sikerült egyik játéknak sem "robbantania". A látogatók egyszerűen nem tudtak kipróbálni annyi mindent, mint élőben. Nem terjedt el gyorsan, ha valaki talált valami tutiságot, és nem is lehetett látni sok ember kezében ugyanazt a dobozt. Nem kígyóztak hosszú sorok egyik pult előtt sem, nem volt kivel megvitatni az új szerzeményeket.

Kell ez nekünk?

Az utolsó mondat rávilágít arra a konklúzióra, amit Ignacy is megfogalmaz: még úgy is, hogy az összes idei konferencia közül az essenibe fektették a legtöbb munkát, az egésznek elveszik a varázsa. Hiába jön ki az ember lényegesen olcsóbban és kényelmesebben,

egy ilyen digitális kiállításon legfeljebb játékokkal gazdagodik az ember, de élményekkel nem. 

Ez volt tehát Ignacy Trzewiczek véleménye a digitális konferenciákról, én pedig most kíváncsi lennék a tiétekre! Vajon az lehet a jövő, hogy mindenki az otthon kényelméből böngészi az újdonságokat? Vagy ez az egész tarthatatlan, és amint visszahúzódik a vírus, már rohannátok is a következő expóra?