Hűha, a Sárkányvár. Soha nem voltam még ennyire gondban poszt elkezdésekor, mint most. Mit is lehetne róla írni? Ez a játék rossz. Tényleg. Hogy Galla Miklóst idézzem, "az a baj vele, hogy hiányzik belőle minden. Amit csak el lehet képzelni, az mind hiányzik belőle". Ez már csak azért is különösen kellemetlen, mert a játék állítólag magyar fejlesztés.
A Sárkányvár egy dungeon crawler szeretne lenni, csak sajnos nem sikerül neki. A tábla két részre oszlik, kívül látható a falu, ahol vásárolni tudunk, belül pedig a lapokkal letakart, labirintus-szerű kazamata. Minden játékos választhat magának egy kellően izgalmas klisékkel teli karaktert (olyan egyedi és mély háttérformációkkal, mint "erdőből származik", "ügyesen bánik a karddal", stb) és már indulhat is a fordulatos hajsza a sárkány és az elrabolt jogar után.
Már itt - pontosabban már a kibontás után - sejteni lehet, hogy a Sárkányvár nem pont azt nyújtja a játékosoknak, amit vártak. Értem én, hogy ez a játék nem mai darab, és nem is a felső árkategóriát képviseli, de a tartozékok színvonala jobban emlékeztet egy 90-es évekből származó Ki nevet a végén?-re, mint egy fantasy kalandjátékra. Gagyi, piros zsetonok, fahengerek bábuk gyanánt és sok-sok vékony kartonlapka, ronda, elnagyolt illusztrációkkal. Ehhez jön még egy gigantikus fa dobókocka (amiről a mai napig nem tudom megérteni, hogy mi szükség volt ekkora méretben legyártani) és egy műanyag pumpa.
Igen, pumpa. A kazamata lapkái ugyanis teljesen lefedik a játékteret és illeszkednek egymáshoz, valamint a tábla pereméhez. Ha meg akarunk fordítani közülük egyet, akkor körömmel kell kipiszkálni őket, de az egyrészt macerás lenne, másrészt a bénázásnak köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy az adott lap magával ránt két-három másikat is. Lapkát viszont minden körben kell forgatni, többet is. Itt lép képbe a pumpa, ami elvileg a tábla közepén lévő lapkák kiemelésére hivatott. Ez egyrészt röhejes, másrészt nem működik, úgyhogy mégis marad a körmös verzió és a bénázás.
Persze ahhoz, hogy kartonlapkák forgatásába kezdjünk, túl kell jutnunk a falun, ahol elvileg bevásárolhatunk a kaland előtt. Igen ám, de a faluban is kockadobással kell haladnunk, és csak akkor tudunk vásárolni, ha az adott mezőre érkezünk. Így előfordulhat, hogy egyetlen árva vásárolt fegyver vagy ital nélkül érkezünk a bejárathoz, ami arra kényszerít minket, hogy ismét tegyünk egy kört a faluban. Persze a siker ilyenkor sem garantált, úgyhogy az alapos utazó könnyen azon kaphatja magát, hogy már háromszor körbejárta azt a k#°*+@ táblát, de még mindig nincs nála semmi, aminek hasznát vehetné a föld alatt. Az a tény, hogy a játék elején szerencsésen dobálók ennyi idő alatt már a fél dungeont kipucolták, bizonyára nem növeli majd az élvezeti faktort.
Rendben, tegyük fel, hogy az értelmetlenül nagy fakocka nekünk kedvezett és mágikus tárgyakkal karácsonyfa módjára teleaggatva érkeztünk meg a barlang bejáratához. Ekkor indul elvileg az igazi szórakozás. Minden mező alapból képpel lefelé áll, rájuk lépve fedhetjük fel a tartalmukat. Ez lehet csapda, szörny, üres mező, beomlás vagy tárgy. A küzdelem a következőképpen néz ki:
- Meghatározzuk, ki kezdi a harcot.
- Támadást dobunk neki.
- Támadást dobunk az ellenfelének.
- Támadást dobunk az első félnek.
- Támadást dobunk az ellenfelének.
- Támadást dobunk az első félnek.
- Támadást dobunk az ellenfelének.
- Támadást dobunk az első félnek.
- Támadáááááá...ásít...
- Támadást dobunk az első félnek.
- Támadást dobunk az ellenfelének.
- ...
Aztán meghal a szörny. Vagy mi. Vagy megunjuk és bedobunk egy "bűzborzot", ami a menekülést teszi lehetővé és ugyanolyan fogyóeszköz, amit a faluban lehet megvenni. Persze ilyenkor a szörny a helyén marad, úgyhogy mi kereshetünk másik utat, ahol vajon mi vár ránk? Csak nem még egy izgalmas küzdelem? Zseniális.
A legjobb eset az, ha üres mezőre lépünk, ekkor ugyanis anélkül kerülünk közelebb a játék végéhez, hogy végig kelljen szenvednünk még egy harcot. Ha nagyon megszorulnánk, kiteleportálhatunk a faluba utánpótlásért, ahol... igen, ismét a szerencsén múlik, hogy sikerül-e felszereléshez vagy gyógyításhoz jutnunk. Aztán mehetünk vissza a föld alá szenvedni.
A leölt szörnyek után egyébként pénz jár, amit egyrészt a faluban költhetünk el, (hehehehe...), másrészt győzelmi pontként is funkcionál. Ha elérjük az utolsó sort (merthogy a főnök mindig ott tanyázik), akkor megküzdhetünk az abszolút reális kihívást jelentő sárkánnyal. Ha a kocka megint kedvez nekünk, akkor akár három-négy kört is túlélhetünk ellene, mielőtt tárgyastul-pénzestül bedarál (bizonyára sokat volt tesztelve az ereje).
Ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül leverni, akkor megszereztük a jogart és végre vége a játéknak. Ilyenkor összeszámoljuk a megszerzett pénzeket és aki a legtöbbet gyűjtötte össze, az nyert. A rémségek ellen lehet egyébként egymást segítve is küzdeni, de ez a játék végi elszámolást nem változtatja meg, tehát gyakorlatilag semmi értelme támogatni a másikat abban, hogy könnyebben nyerjen.
Túl sokat nem tudok hozzátenni a játékhoz azon kívül, hogy magamat ismétlem. Nem izgalmas. Nem szép. Nem jó. Szerencsére már nem is kapható. Én a sajátomat felajánlottam egy jótékonysági árverésre.
