Azt hiszem, rájöttem, mi az ami nálam tönkre tudja vágni egy játék hangulatát. Semmit sem viselek rosszabbul, mint a sok holtidőt. Nem is feltétlen azért, mert én nem tudom sokáig egy helyre koncentrálni a figyelmemet, hanem azért, mert egy idő után már nekem lesz kellemetlen, hogy a többiek kénytelenek végignézni egy számukra érdektelen eseménysort. Ilyenkor gyakran előkerülnek az okostelefonok a zsebekből. Nem hibáztatom őket.

Nagyon szép frázisokat lehet elsütni arról, hogy a holtidő igazából nem is holt, mert lehetőséged van közben megfigyelni az ellenfél lépéseit és ebből fölépíteni a saját taktikádat (és a játék nem is akkor zajlik igazából, amikor rajtad van a sor, blablabla...), de azért mindenki tudja, hogy ezek csak korlátozottan fedik a valóságot. Valahol elég csak a saját körünk elején ránézni a táblára és máris tudjuk, mire készül a másik. Főleg, ha valami szolitár típusú játékhoz ülünk le. Akkor aztán tényleg mindegy, hogy mit csinál a másik és hamar a kézbe röppen az okostelefon.

Ezzel együtt - anélkül, hogy bennem tudatosult volna - be is állt az ízlésem az olyan játékokra, amikben a létező legkevesebb a holtidő. Sajnos az, hogy egy játék fast-pacednek titulálja magát, nem jelenti azt, hogy nincs benne holtidő - tekintve, hogy a jobb eladhatóság érdekében ezt a kulcsszót a játékok 85 százalékára rávésik. Ráadásul hiába fél perc alatt elvégezhető egy játékos köre, ha azon ő még plusz tízet gondolkodik.

Egy kétfős játéknál túlélem a holtidőt, már csak azért is, mert T(Holt)saját≈T(Holt)ellenfél. Ez még simán átvészelhető figyeléssel és tervezgetéssel. Négyfős játéknál viszont 3T(Holt)saját=T(Holt)ellenfél, tehát nagyságrendekkel többet kell majd várnunk két aktív szakasz között. Ráadásul semmi sem garantálja, hogy a körülmények nem olyanok, hogy az ellenfél köre sok perceket fog igénybe venni, mi meg max passzolhatunk egyet - és máris jön a Facebook fal...

Ha nincs is...

Ezért is jó az olyan játék, amiben nincs holtidő. Például ott vannak a kooperatív játékok. Hiába lépnek felváltva a játékosok, ott mindig megbeszélitek a következő lépést, úgyhogy a körök egyetlen nagy körré válnak, amiben mindenki részt vesz. Ha pedig meg tiltva van az interakció, akkor különösen érdekes lesz, hogy tehetetlenül, belül sikítva figyeled, ki hogyan rontja el a saját körét. De említhetem még a partijátékokat, ahol általában mindenki játszik.

Ezért is haragszom például az XCOM-ra. A timed phase olyan gyors és pergős, hogy esélyed sincs elkalandozni közben. A dobálós fázis viszont annyira vontatott, hogy a végére már tényleg lesz.rod az ufókat, csak haladjatok tovább.

Ha van, de hasznos...

Vagy ha van is holtidő, akkor legalább ne legyen érdektelen. Akarsz hallani egy extrém példát? A sokat fikázott gyűlölt kritizált Uno például remekül megoldja a holtidőt a közbedobás lehetőségével. Ha figyelsz akkor is, amikor nem rajtad van a sor, előnyhöz jutsz - elég fair ajánlat, nem? De ha szeretnél egy gémerebb példát is hallani, ott van az Exploding Kittens a nope kártyáival.

Ha van, de fontos...

A harmadik lehetőség, hogy a holtidő nem érdektelen, mert rád is hatással lehet, Például, amikor megtámadhatnak. Vagy amikor azon áll-, vagy bukik a köröd, hogy elviszik-e előled az utolsó fát. Vagy amikor egy megölt zombira vagy a győzelemtől és a másik pont az utolsó zombit üti. Ilyenkor ugyan nem tudsz mit tenni, de máris nem közömbös számodra, hogy mi történik a többiekkel.

Ha észre sem veszed...

Van még egy kicsit szélsőséges, de létező megoldás: legyen a játék annyira érdektelen, hogy fel se tűnjön, hogy van holtidő, mert senki nem figyel igazán a játékra. Itt most nem ara gondolok, hogy legyen a játék ócska és akkor nincs holtidő, mert úgysem játszik vele senki (bár az is egy megoldás). Hanem a tipikus sörözős-dumálós játékokra, mint a Zombie Dice, a Cthulhu Dice és barátaik. Ezek mindig sztorizgatásba csapnak át és egy-egy meccsnek max annyi tétje van, hogy ki fizeti a következő kört.

Ha rajtad múlik...

Végül, de nem utolsó sorban Te is tehetsz azért, hogy a holtidő ne legyen unalmas. Persze ehhez azért olyan játék is kell. Meg olyan társaság. Meg olyan szituáció. Hogy mit kell tenned hozzá? Narrálj! Vond be a többieket! Kérj tanácsot! Költs hozzá! Éld bele magad!

Hogy mit is akarok ezzel mondani? Négyen játszottunk egy Dungeon Petz partit (amiről szégyen szemre még mindig nem írtam). Egyszer csak ahelyett, hogy csak szimplán lerakosgattuk volna a lények mellé a szükséglet-lapokat, elkezdtünk kis történeteket költeni hozzájuk.

Például ahelyett, hogy annyit mondtam volna, hogy "a lényem kap egy sárga lapot, egy zöldet, meg két pirosat, minden megvan, következő", úgy adtam elő, hogy "Bolyhoska nagyon rosszul érezte magát az új helyén és dühöngeni kezdett. Egy goblin odaszaladt hozzá, adott neki egy kis szárított medvelábat és picit labdázott vele. Bolyhoska ezért megnyugodott és már nem is akarta széttörni a ketrecét." Mindez annyira jól sikerült, hogy akik később érkeztek és csak figyelték a játékot, azok is jól szórakoztak a kis szösszeneteken. Pedig nekik az egész játék egy nagy holtidő volt.

Ti mit csináltok, amikor nem rajtatok van a kör?