Évszakok - Még, még még többet ebből a világból!
2014. november 26. írta: PixelDrake

Évszakok - Még, még még többet ebből a világból!

Megint csak beugrottunk a társasjáték boltba, hogy megvegyük a Dixitet és aztán siessünk vele haza. Szokás szerint semmi nézelődés, gyorsan be, gyorsan ki és nem veszünk semmi mást. Szokás szerint nem sikerült. Először a Lords of Xidit, majd az Évszakok fordult meg a kezünk alatt - és fel sem tűnt, hogy mindkét játék ugyanabban a világban játszódik. Végül az utóbbira esett a választásunk. Annak ellenére, hogy az artwork alapján történő vásárlást nem tartom jó ötletnek, most elismerem, hogy Isra igencsak szerencsés keze ismét belemarkolt a tutiba és ismét sikerült olyan játékkal hazatérni, ami jó darabig nem fog elereszteni.

Az Évszakok kártyajáték. Kicsit Magic, kicsit Quarriors. Kicsit szerencse, kicsit stratégia és nem utolsó sorban lenyűgöző látvány. A francia játékok vizuális eddig sem volt okom panaszkodni, de az Évszakok esetében ez hatványozottan igaz. Már a borítón álló varázsló és famulusa, valamint a háttérként szolgáló vízesés is olyan szép, élénk színű, élő látványt nyújt, ami azonnal megragadja az embert. Világos, vibráló színek, éles vonalak mindenhol, sehol nem látni szürkét, vagy fakó esetleg elnagyolt megoldásokat. Még a dobozban lévő fekete műanyag rendszerező is igényes, minden tökéletesen elfér benne, torlódás nélkül.

Xidit világának legjobb varázslói gyűlnek össze, hogy részt vegyenek a három éven át tartó viadalon, melynek jutalma nem más, mint a főmágusi cím. A varázslók nagy erejű mágikus tárgyakat és hűséges famulusokat küldenek harcba közben figyelemmel kell kísérniük az idő múlását is, mivel minden évszakban más varázslatok lesznek az erősebbek.

Az Évszakokban kártyákat kell kijátszanunk, melyek energiakorongokba kerülnek. A kártyák aztán termelnek nekünk még energiát (amiből még több kártyát játszhatunk ki), vagy kristályt (ami győzelmi pontokat ér) esetleg az ellenfelünk életét keserítik meg valamilyen módon. Minden kör elején az aktuális kezdőjátékos dob az évszaknak megfelelő kockákkal, majd minden játékos választ belőlük magának egyet. A kockán szereplő szimbólumok mutatják meg, hogy mennyi és milyen energiával vagy idézési képességgel (ami a maximálisan megidézhető kártyák számát jelenti) gazdagodott a játékos, az a kocka pedig, amit senki nem választott, mutatja meg, hogy mennyi idő telt el egy kör alatt.

Az évszakok és ennek megfelelően a dobott kockák folyamatosan változnak a játékban. Minden évszakban más jellegű energiát könnyű szerezni, például télen a kockák nagy eséllyel adnak vízenergiát és soha nincsen rajtuk földenergia. Érdemes tehát figyelni, mert ha valaki csak találomra költi az energiát, könnyen azon kaphatja magát, hogy csak egy év múlva tudja majd megidézni az über-varázslatát. 

Ami a játék legfőbb vonzerejét jelenti, az egyrészt a hihetetlen mértékű kombinációs lehetőség és változatosság. A száz kártyából mindig csak a játékosok száma szor kilenc (plusz néhány extra) van játékban, teljesen véletlenszerűen, így gyakorlatilag nincs két egyforma parti. A lapokat a 7Csodából is ismert továbbadós módszerrel válogatják össze a játékosok, tehát mindenki előtt ismert az ellenfél készlete és stratégiája. Mindent stratégiára van ellenszer, de ha tisztán ellenpaklit gyártunk, akkor lehet, hogy a kiharcolt holtpontból mégis a másik tud majd kikeveredni győztesen.

A másik, ami miatt a kedvencem lett a játék, az a fent már említett mesés látvány. Élő, színes figurákat láthatunk egy high-fantasy világban. A legtöbb famulus és tárgy a maga módján aranyos vagy vicces, de nem túlságosan groteszkek ahhoz, hogy ne legyen komolyan vehető a játék. Ez meglátszik a szabályokon és a lapok képességein is: kimondottan békés játékról van szó. A legtöbb stratégia kitolás helyett inkább a saját gyarapodásra koncentrál, nem hal meg senki és csak nagyon korlátozott lehetőségeink vannak belenyúlni a másik lapjaiba. A hardcore Magic rajongókat ez talán eltántoríthatja, de nekik is javaslom, hogy két vérgőzős parti között tegyenek egy próbát az Évszakokkal.

Nagyon sokat tudnék még mesélni a játékról (és fogok is), de a lényeget szerintem így is sikerül átadnom. Ha szereted a fantasyt, az igényes illusztrációkat, a taktikus kártyajátékokat, mindenképpen szerezd be, nem fogsz csalódni. Mi egy szombat hajnalon egytől reggel hatig játszottunk vele, hogy aztán alvás után megint hajnal egyig folytassuk.

Jövő héten megyek a kiegészítőkért.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr366914519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

demeterf 2015.08.21. 08:21:41

Szia! Nagyon jó ez a blog oldal, gratulálok hozzá! :)
Az évszakok szuper társas! Mi pár napja játszuk az alapjátékot. Már az első játék magába szippantja az embert :)
Ami tetszik benne, hogy ezt a kártyás kombinálós, varázslós dolgot megszeretteti olyan emberrel aki eddig ódzkodott a kartyás kombinálós, varázslós kártyajátékoktól! Nálunk így volt. :)

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2015.08.22. 19:01:50

@demeterf: Köszönöm a kedves szavakat. Minket is nagyon magába szippantott anno, volt, hogy hajnal négyig játszottunk vele :)
Én egyébként azt vettem észre, hogy belépő játéknak nem az igazi. Aki teljesen kezdő annak kell mondjuk 2-3 játék, mire teljesen felfogja, miről is van szó.
süti beállítások módosítása