Már a Királyok völgye - jelen írásunk egyiptomi köntösbe öltöztetett idősebb testvére - is képes volt jól megragadni azt az aranyszabályt, hogy a kevesebb néha több. Vagy ha szeretitek a frázisok puffogtatását, akkor írhatnám azt is, hogy az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Vagy mondjuk azt, hogy nem akar sokat markolni, de azt kiválóan... áhh, hagyjuk. Értitek.

Szóval mivel szabadulós játékból igencsak túlkínálat van a budapesti piacon, valahogyan ki kell tűnni az átlagból. Ezt a korai korszakban még sokan a játék alapterületével próbálták elérni (nálunk 12.000 négyzetméter a pálya területe, gyertek hozzánk!!!!), utána meg a nehézség volt a menő (innen az emberek 0,15 százaléka szabadul csak ki, gyertek hozzánk!). Később szerencsére ráálltak arra, hogy marketingszövegek lődözése helyett inkább megpróbálják azt az érzést kelteni a játékosokban, hogy kap is valamit a pénzéért.

Ebből aztán olyan agyament ötletek születtek, hogy külön posztot érne egy válogatás a gyöngyszemekből (pl. sudoku a falon...). Vannak ugye azok az ötletek, amik még nem jutottak eszébe senkinek és ezért sehol nem találkozunk velük. És vannak azok az ötletek, amik ugyan eszébe jutnak embereknek, mégsem találkozunk velük. És valószínűleg nem véletlenül.

Pedig ha elmegyek szabadulni, akkor nem igazán vágyom arra, hogy egy út-idő függvény második deriváltjából kelljen kiolvasnom a kódot a számzáras lakathoz.

 A Királyok kincse viszont hozza azt, amit egy kijutós játéktól elvárunk. Keresgélés, kulcsok, számok, találós kérdések. Mindezt hangulatos - tényleg jól eltalált - középkori környezetben kardok és fegyverek között. Ami a legjobban megragadott az egészben, az a játék lendülete volt. Kellően tágas a szoba ahhoz, hogy egyszerre ne csak egyféle dolgot lehessen csinálni, szerencsére a feladatok is így vannak összeállítva.

Üresjárat, vagy nagyobb fennakadás nem is volt. Ha valaki úgy érezte, begörcsölt egy feladattal, csak átsétált egy másikhoz, vagy még egyszer feltúrta a zsákokat, hátha talál benne egy még hiányzó puzzle darabot.

Nem, a szoba nem nehéz. Annyira nem, hogy kezdő játékosoknak-, illetve gyerekkel érkezőknek is ajánlják. A kicsik kifejezetten élvezni fogják a(z általam csak pixelvadászatnak hívott) nagyon elrejtett tárgyak keresgélését, az idősebbek meg foglalkozhatnak a dekódolással. Az egésznek a vége pedig maga a puzzle kirakása, ami egyformán nehéz mindenkinek.

Tehát ha el tudod engedni magad játék közben és nem frusztrál, hogy nem ez a legnehezebb szoba a világon (persze azért nem is a legkönnyebb), bátran tegyél vele egy próbát, szeretni fogod.