Repülő Mario Kart figurákat adnak ki nyáron
2015. február 21. írta: PixelDrake

Repülő Mario Kart figurákat adnak ki nyáron

...najó csak majdnem. De legalább közel állnak hozzá. Aki játszott a legendás széria nyolcadik részével, az tudja, hogy a benne használt gokartok jelenetős technikai fejlődésen mentek keresztül az évek során. Az egyszeri mini autókból kétfős járgányok születtek, szárnyakat növesztettek, majd képessé váltak a kerekeik beforgatásával lebegni is. Ezzel igencsak megbolondították a versenyeket, ugyanis azok már nem korlátozódtak a szimpla aszfaltos pályára, hanem bárhol meg lehetett rendezni őket. Erre élő példát a posztba ágyazott videón láthattok.

Ez persze olyan ziccer, amit muszáj volt valakinek leütnie az akciófigura-gyáros vállalatok valamelyikének. Az új, távirányítható Mario figurák tehát rendelkeznek hoover móddal, de sajnos nem emelkednek el a földtől. Azonban továbbra is üzemképesek maradnak és a kerekek forgatásával valamennyire még képesek vánszorogni a földön.

Amíg a valóban lebegő változat megérkezik, kezdjetek el spórolni, az induló készlet ugyanis száz dollár körüli áron fog mozogni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr127192979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása