Arcadia Quest - Bucifejű hősök
2015. június 12. írta: PixelDrake

Arcadia Quest - Bucifejű hősök

Akárcsak az Évszakok esetében, az Arcadia Questről is nehezen tudok elfogultság nélkül nyilatkozni. Jelenleg ő az én kedvenc dungeon crawlerem a maga rabulejtően cuki egyszerűségével és hibáival együtt. Hanem is a legjobbról, de az biztos, hogy műfajának egyik legjobbjáról van szó, majdnem minden tekintetben.

A dungeon crawler kifejezés itt már nem is állja meg annyira a helyét. Nem kazamatában zajlik az akció, hanem a főváros, Arcadia utcáin, egészen érdekes hangulatot kölcsönözve a játéknak. Amíg a legtöbb hasonló játék sötét tónusokkal és komor látványvilággal dolgozik, addig az Arcadia Quest élénk, világos színeket használ.

A minik

A figurák nem a megszokott "semleges" testtartásban lettek megalkotva és nem is pózolnak, mint valami modell fotózáson. Mindegyik éppen valamilyen cselekvést végez, az arcuk pedig érzelmeket tükröz, mint valami kezdetleges impresszionista alkotás. A varázsló például nem leeresztett karokkal áll, esetleg tűzgolyóval a kezében, hanem éppen eldobni készül a tűzgolyót, dühös kifejezéssel az arcán; a lovag összeszorított fogakkal döfésre emeli a kardját, a pap felolvas a könyvéből... és hasonlók.

Ez az élénk színekkel kombinálva elmondhatatlanul "élőbb", mozgalmasabb atmoszférát kölcsönöz a játéknak. Szinte látni magunk előtt, ahogy a figurák sarokról sarokra osonnak, berúgják az ajtót és nekiugranak az ellenfélnek. Ráadásul minden figura az animés hangulatot idéző chibi stílus jegyeit viselik, azaz testükhöz képest buci fejük van, pisze orruk és nagy szemük. Egy komor hangulatú játék után egészen szokatlan, de mégis üdítő a látvány és persze kifesteni is fantasztikus érzés őket.

Klánok a világ... és egymás ellen

A játékosok nem egy karaktert, hanem rögtön három - vagyis egy egész klán -  felett veszik át az irányítást. Ezek a klánok azok, akik egyszerre érkeztek a városba, hogy megtisztítsák azt a szörnyektől és bár közös a céljuk, mégis annak örülnének a legjobban, ha ezt a nemes feladatot ők egyedül végezhetnék el, hogy ne kelljen osztozni a dicsőségen - no meg a csillogó aranyon. Igen, az Arcadia Quest a társaitól eltérően nem kooperatív, sőt, kifejezetten alkalmas a különböző piszkos trükkök bevetésére, ha meg akarjuk keseríteni mások életét.

Egy küldetés mindig tartalmaz néhány PvE (vagyis a szörnyek elleni) és négy fix PvP (vagyis egymás elleni) célt. Az előbbiek lehetnek mondjuk egy szörny megölése, egy tárgy megszerzése, a kapuk lezárása, stb. míg az utóbbi minden esetben egy ellenséges karakter egyszeri megölését jelenti. Egy küldetés akkor ér véget, hogyha valaki három célt teljesít, melyből legalább egynek PvE célnak kell lennie. Bár csábító, hogy nyakra-főre kaszabolják egymást a játékosok, mégsem mindig célravezető, mert míg egymás feltrancsírozása csak pénzt hoz a konyhára, addig egy PvE cél jellemzően olyan tárgyakat adhat, amiket pénzért nem lehet megvenni. Ráadásul az életerő és a támadások is elfogynak egy idő után, úgyhogy aki végigrambózza magát a játékosokon, az jó eséllyel elhullik valamelyik szörny lábai (patái) előtt.

A legegyszerűbb dungeon crawler

Egy játékosnak két lehetősége van: vagy lép egy hősével (aktiválja azt), vagy pihenteti az klánját. Utóbbi esetben minden ártó hatás lekerül a hősökről, a fegyvereik újra használhatóvá válnak, az elhullott karakterek pedig fölélednek. Ilyenkor van lehetőség a tárgyak csere-beréjére is egymás között, még akkor is, ha a karakterek nincsenek egymás közelében.

A harc elég egyszerű. A támadókockákon három szimbólum van: kard a közelharcnak, íj a távharcnak és csillag, a kritikus sikernek. Dobunk a fegyverünk által meghatározott mennyiségű kockával és annyi sebzést osztunk ki, amennyi megfelelő szimbólumot dobtunk. A kritikus siker a támadás típusától függetlenül automatikus találatot jelent és még egy újradobást is ér, ami bármennyiszer ismétlődhet. Az így kiosztott sebzést a védekező fél védekezőkockákkal tudja csökkenteni. Itt a támadás típusától függetlenül a pajzs ikonok kidobása a cél. A szerencsefaktor tehát jelen van a játékban, ezt nem lehet tagadni. A fentebb említett kritikus sikert például semmi nem akadályozza meg abban, hogy megismétlődjön mondjuk hatszor egymás után. Ez egyébként jobb helyeken már asztalborogatást eredményezhet, főleg ha valamilyen bombabiztosnak hitt stratégiát tesz tönkre...

A szerencse mellett a taktika is fontos szerepet játszik. Nagyon figyelnünk kell arra, hogy melyik karakterrel cselekszünk, hogy a lehető legmegfelelőbben ki tudjuk használni a képességeiket. A fegyvereket jól kell beosztani, mert minden támadást csak egyszer lehet elsütni két pihenés között - ez utóbbi pedig egy egész kört elvesz, ugye. Aki rosszkor áll neki pihenőt fújni, azzal megeshet, hogy még a kör vége előtt lehentelik az egész klánját.

A többi játéktól eltérően itt egy mezőn két figura is állhat, ami komoly taktikai lehetőségeket rejt magában. Ha egy mezőn egyszerre ketten állnak és nincs közöttük szövetséges figura, akkor az a mi szempontunkból "falat" jelent. Sem átmenni, sem átlőni nem tudunk rajta. Ha viszont egy ilyen mezőn legalább az egyik bábu szövetséges (a másik mindegy, hogy mi), akkor a mi szempontunkból szabadnak számít, átsétálni és átlőni is tudunk rajta. Könnyen kerülhetünk így olyan szituációba, hogy mi nem tudjuk lőni az ellenséget, mert a szövetségesei falat képeznek előtte, ő viszont vígan lövöldözhet ránk, viszonylagos biztonságból.

A szörnyek itt inkább afféle tereptárgyak, vagy akadályok szerepét töltik be. Nem mozdulnak, nem mozgatja őket senki és nem is támadnak minket aktívan. Ez is jól mutatja, hogy itt inkább egymással leszünk elfoglalva, nem pedig a környezettel. Ha elmegyünk a szörnyek mellett, odacsapnak, ha odacsapunk nekik, visszaütnek. Ez utóbbi esetben az ellenfelünk megkapja az irányítást a szörny fölött egy lépés erejéig és dönthet úgy, hogy támadás helyett inkább csak lép vele - ezzel esetleg még több kárt okozva, ha esetleg valami stratégiailag fontos helyre sikerült mozgatnia.

A szörnyekkel való lépkedés kifejezetten hasznos tud lenni, hiszen kétszer is meggondolja az ember, hogy beküldi-e az utolsókat rúgó harcosát a házba, ha annak ajtaját éppen az előbb állta el egy morcos minotaurusz. Persze azt sem szabad közben elfelejteni, hogy a szörnyek válogatás nélkül ütnek mindenkit és csak akkor lehet őket mozgatni, ha valaki megtámadta őket egyszer. Tehát ha vigyorogva beállítottuk az előbb említett minotauruszt egy fontos helyre, akkor jó, ha arra is van ötletünk, hogyan vezessük ki onnan!

"Gyűlöllek és nem játszom veled többet!"

Ezzel pedig el is érkeztünk a játék egyik legjobb részéhez, a kitolásokhoz. Az Arcadia Quest ugyanis tökéletesen alkalmas minden, más játékokban tanult piszkos trükkök bevetésére! Szörnyek szándékos bevezetése az ellenséghez. Campelés a küldetés céljához. Ellenfelek kijátszása egymás ellen. Mások által legyengített szörnyek megölése és még sok minden más, ami eszedbe jut, az itt mind kivitelezhető. Vannak kihívások, amikkel egyedül nagyon nehéz szembenézni, de mégis csak egy győztesük lehet, úgyhogy a hátbaszúrás elkerülhetetlen... a kérdés csak az, hogy kinek jut előbb eszébe. Nem túl barátság építő játékról van szó, na.

Amit imádtam, és amit megbocsájtottam

A másik tényező, ami miatt imádtam a  játékot, az a nagybetűs TÁPOLÁS. A célok teljesítéséért járó pénzből a küldetések végén felszerelést vásárolhatunk hőseinknek. Fegyverek, pajzsok, varázslatok állnak rendelkezésünkre végtelen mennyiségű kombinációs lehetőséggel. Van úgy, hogy két küldetés között teljesen megváltozik egy karakter beállítottsága - és szerepe. Nagyon jó érzés látni, ahogy az elköltött aranyaink hatására fejlődnek a karakterek küldetésről küldetésre. A játékhoz mellékelt okos kis füzetnek köszönhetően el is menthetjük a karaktereinket, egy kódrendszerrel följegyezve a tárgyaikat alkalomról alkalomra.

Amit nem kedveltem a játékban, az a neki írt kerettörténet. Egy játék, ami ilyen szerethető világot kap körítésnek, megérdemelné, hogy értelmes sztorit írjanak neki. Ehelyett kaptunk valami összecsapott, gagyi katyvaszt. A alapötlet (a világban nem váltakoztak a napszakok, aminek a vámpír lord örült, de az emberek beindították az idő múlását, aminek már kevésbé) még jó is lenne, de az egész olyan erőltetetten, szájbarágósan van megíva, hogy fájdalom volt olvasni. Ráadásul a cuki figurák miatt úgy érezték, hogy tele kell zsúfolniuk a sztorit erőltetett poénokkal, de ezzel csak azt érték el, hogy még szenvedősebb lett az egész.

Ez volt az, amit én nem szerettem az Arcadia Questben. Amit ti nem fogtok szeretni benne (én megbékéltem velük) az egyrészt az ára, ami újonnan 30 ezer forint, másrészt a hossza. Egy küldetés két játékossal (főleg ha a könnyűek közül válogatunk) negyed óra alatt lezavarható. Több játékossal és nehezebb ellenfelekkel persze nő a játékidő, de ha keményen nekifekszik egy társaság, akkor egy egész napos játékkal végigvihető egy teljes kampány. Ez persze csak akkor zavaró, ha mindig kizárólag ugyanazokkal az emberekkel játszol, illetve fontos megemlíteni azt is, hogy a játék elég küldetést tartalmaz két teljesen különböző kampány számára - utána a változatosságot a fejezetek variálásával lehet elérni vagy az interneten keresni új küldetések után.

Az Arcadia Quest tehát melegen ajánlott a stílus minden kedvelőjének. A sötét dungeonok és fapofájú harcosok helyett egy eleven, színes, vicces világot kapunk, amiben élvezet játszani. A harc egy nagy rollfest, repkednek a kockák, hogy aztán még több kocka repkedhessen, de a taktikázás miatt ez nem válik unalmassá. Sértődősek kerüljék, mert "sajnos" könnyen előcsalja az ember szemetebbik oldalát. 

Kár tagadni, engem megvett a játék, méghozzá kilóra. Vajon téged is meg fog?

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr497506030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása