Vasút vonal - Hajjaj, fekete vonat...
2019. november 03. írta: PixelDrake

Vasút vonal - Hajjaj, fekete vonat...

Amikor a Szüretet próbáltuk ki, szinte mindenki megjegyezte, hogy milyen jó lenne, ha a játékban szőlőtőkék helyett vonatokat kellene terelgetni. Lám, csak két évet kellett várni és a kérésük máris teljesült. A Railroad Ink (aminek ezúttal kiváló magyar címet sikerült adni) hozza ugyanazt a hangulatot, csak talicskák helyett vonatokkal.
img_20191103_163017.jpg

Bzmot

Roll&write játék lévén a Vasút vonalban a látvány értelemszerűen csak funkcionális szerepet tölt be. Mégis kihozták belőle a maximumot. A doboz mágnessel záródik és szépen csillog. A hat játékostáblát, ha egymás mellé tesszük, az illusztrációk folytatják egymást. Sőt, ha rendelkezünk mindkét kiadással és a két promó táblával is, akkor a képek teljesen körbeérnek - imádom az ilyesmit.

Apropó, játékostáblák: végre egy rollwrite játék, amihez nem jegyzettömböt és ceruzát adtak, hanem filceket és letörölhető táblákat!  Bár még sosem volt rá példa, hogy valamelyik játékból elfogyott volna a papír, jó érzés, hogy ha hirtelen csak a Vasút vonalat pörgetnénk heteken át, akkor is elég csak a sarki papír-írószerbe elszaladni letörölhető filcért és nem a kiadónál kell kuncsorogni új lapokért. 

Igen, tudom, hogy le is lehet fénymásolni a papírlapokat, de ez jellemzően csak akkor jut az ember eszébe, amikor már mindet telerajzolta.

img_20191103_162840.jpg

Ezek mellett a dobozban mindössze nyolc dobókocka lapul - négy az alapjátékhoz, és kettő-kettő az aktuális kiegészítőhöz. A Vasút vonal ugyanis rögtön két kiadásban (Tűzvörös és Sötétkék) jelent meg, melyekhez különböző kiegészítők járnak. A két doboz kombinálásával a játékosok száma megduplázható, de kiegekből mindig csak egy használható egyszerre. (Sőt, több alapdoboz vásárlásával még tovább növelhető a játékosok száma...)

Samu

A játék hét fordulón keresztül tart. Minden forduló elején valaki elgurítja a négy kockát, amiken vasúti sínek és autópályák vannak egyenesen, kanyarban vagy elágazásban. Minden játékosnak be kell rajzolnia mindegyik kockát a saját lapjára, folytatva ezzel egy meglévő útvonalat vagy bekötve a hálózatba egy kijáratot a lap széléről. Az autópályák és a sínek alapból nem összekapcsolhatóak, arra egy külön kockaoldal, az állomás szolgál. Ezzel a kis fekete négyzettel lehet megszakítani a vasúti sínt és autópályával folytatni tovább. Sajnos a játék gonosz matematikáját úgy alakították ki, hogy ilyen állomásból dobásonként legfeljebb egy legyen, úgyhogy a mindenfelé tekergőző útvonalak hálózatba kötése nem lesz egyszerű feladat. 

img_20190928_182518.jpg

Hálózatok kialakítására pedig nagy szükség lesz, mert a legtöbb pontot akkor lehet elérni, ha minél több kijáratot kötünk össze egy útvonallal - a levegőben lógó útvégek levonásokat jelentenek. Bónusz pont jár a játék végén a leghosszabb autópályáért, a leghosszabb vasútért és azért is, ha sikerült a tábla kilenc központi mezőjébe rajzolni valamit.

Minden tábla tetején ott virít hat olyan oldal, ami egyik kockán sem szerepel. Ezeket bármikor be lehet rajzolni a négy dobott útvonalon felül, de egyszerre csak egyet és egy játék alatt legfeljebb hármat. Mi az egyszerűség kedvéért segítségeknek neveztük el őket, pedig valójában a legritkább esetben nyújtanak segítséget. Mindegyik különleges oldal egy négyes elágazás, az utak és a sínek valamilyen kombinációjában - így akár mínusz pontokat is el lehet velük érni. Valódi segítséget akkor adnak, ha sikerül velük legalább három útvonalat összekötni és így kialakítani valami sok pontot hozó közlekedési csomópontot - ahol a valóságban reggelente valószínűleg irgalmatlan dugók alakulnának ki.

img_20191005_190741.jpg

Selyemhernyó

Nehéz volt megjegyezni a három bekezdésnyi szabályt? Akkor tessék, itt van két mondatban (nézd hozzá a képet):

Minden körben dobni kell a kockákkal és kötelezően be kell rajzolni a kockaoldalakat, amiken felül még egy különleges oldalt is berajzolhatsz a tábládról. A cél, hogy a minél több kijáratot köss össze egy úttal.

Sajnos ezt az egyszerűséget a szabályban nem sikerült visszaadni. Bár a füzet hat oldala tartalmaz minden információt, valahogy mégsem áll összes az egész elsőre. A legjobban akkor értettem meg a szabályokat, amikor a magyarázó ábrákon nézegettem az ikszeket és a pipákat. Nem tudom, hogy az angol szabály mennyire érthető, de nekem a magyar túlságosan katonásra sikeredett. Én inkább rászántam volna még egy oldalt, csak, hogy minden tiszta legyen.

Ráadásul a doboz oldalán ott virít, hogy egyedül is játszható a játék, még sincs egy szó sem erről a szabályban. Nyilván nem változik sokat a játék, ha valaki egyedül rajzolgat, de azért egy értékelő táblázat vagy valami csak elférhetett volna még a szabályban. Ezt így nagyon gáznak tartom.

img_20191103_164407.jpg

A letörölhető tintának is megvannak a maga hátrányai. Többször is előfordult, hogy valaki egy véletlen csuklómozdulattal beletörölt a saját rajzába. Semmi sem lehet tökéletes, na.

Hogy a hibái ellenére milyen maga a játék? Fantasztikus! Ahány különböző társasággal próbáltam, eddig mindegyiket magába szippantotta. Valaki már az első játék után meg akarta venni, és még a gémerek is azonnal kérték az újabb fordulót. Én az első parti után rohantam vissza boltba a másik kiadásért.

Pedig pontosan nulla interakciót tartalmaz a játék. A Szüretben legalább addig oda kell figyelni a többiekre, amíg valaki fölolvassa az új lapot - itt még ez sincs. Mindenki látja a kockákat és rajzolgat magának. Kapcsolatba legfeljebb akkor kerülnek a játékosok, amikor valaki ráripakodik a másikra, ha az esetleg túl korán akarna dobni. De ez nem zavart senkit. Minden dobás után megvitattuk, hogy ennél szerencsétlenebb kombináció nem jöhetett volna ki - aztán mégis mindig mindenkinek sikerül valahol 40 és 50 pont között végeznie (kivéve Isrát, aki egyik játékban sem megy 70 alá...). Holtidő max akkor alakulhat ki, ha valaki túl gyorsan végez a körével - akkor ő kénytelen végignézni, ahogy a többiek beszenvedik az utakat a saját táblájukra. De ez a holtidő pont ugyanannyi 2-4-6-12-48 játékos esetén is.

img_20191103_164600.jpg

Piros vagy kék pirula?

A Vasút vonal két kiadása tehát a kiegészítőkben (és persze a színsémában) tér el. A kék változatban folyók és tavak vannak, a pirosban viszont vulkánok és METEORBECSAPÓDÁS. Egyértelmű, hogy melyiket érdemes megvenni, nem? 

Sajnos nem. A meterorok véletlenszerűen csapódnak be és szétzúzzák az utakat, a lávatavak pedig minden kockadobásnál jobban elöntik a várost. Bár kétségtelenül nagyon izgalmasan hangzik, hogy a vonatok meteorzápor közepette próbálják elvinni a gyerekeket osztálykirándulásra a lávatavakhoz, a végeredmény nem ennyire eposzi. A még több véletlenfaktor és a kötelezően kitöltendő elemek miatt a tüzes kiegészítők nagyon megakasztják a játék tempóját. Így a végére a kellemes rajzolgatásból inkább kínlódás lett.

A kék változattal már egy fokkal jobb a helyzet. A bónusz pontokat érő folyók és az alternatív útvonalként szolgáló tavak sok pontot érhetnek, de nem kötelező berajzolni őket. Így mindenki maga döntheti el, hogy beépíti-e ezeket a saját stratégiájába. Sajnos még ezzel együtt is néha sok tud lenni a plusz két kocka és kellemetlenül megnyúlhat a játékidő.

img_20190930_210533.jpg

Végigpróbáltuk mindegyik lehetőséget és azt kell mondjam, hogy a Vasút vonal legjobb kiegészítője:

a semmi.

Lehetne bármeddig csűrni-csavarni mindenféle extrákkal, de az igazság az, hogy ez a játék önmagában a legjobb. Vedd meg azt a színt, amelyik neked jobban tetszik, a másikat pedig csak akkor, ha hatnál többen fogtok játszani. Mi eddig bármilyen társaságnak is mutattuk meg, sohasem okozott csalódást. Nem is olyan rég azt írtam, hogy számomra a Ganz Schön Clever az egyik legérdekesebb roll&write játék - a Vasút vonalnak sikerült pár hét alatt átvennie tőle a vezető szerepet.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr3815181784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.