A tavalyi Spiel des Jahres sztárja egyértelműen Wolfgang Warsch volt. Három játéka is bejutott a döntőbe, egy pedig egy megkapta az összetett játékoknak járó plecsnit. A Kuruzslók azóta nagy kedvencünkké vált (a The Minddal ellentétben), úgyhogy ideje volt esélyt adni a Ganz Schön Clevernek is.

Kívülről befelé

Ha elfogadjuk, hogy az első benyomás a legfontosabb, akkor más játékokhoz képest a GSC komoly hátrányból indul. A mostanság divatos, szín- és látványorgiával támadó dobozok között elsikkad ez a visszafogott retro dizájn. Az sem segít sokat, hogy még a külföldi kiadásoknál is ragaszkodtak a doboz majdnem harmadát elfoglaló német felirathoz.

A tapasztalatom az, hogy sajnos az emberek irtóznak attól, ami nem a saját nyelvükön zajlik. Esetleg az angol még elfogadható, de minden mástól azonnal pánikba esnek. Ezzel a jelenséggel akkor találkoztam először, amikor egy konzolos boltba bevittem eladni egy német dobozos játékot és valami nevetséges árat ígértek érte. Elmondták, hogy ha egy játéknak német szöveg van a dobozán, kevésbé lesz kelendő, még akkor is, ha mindenki tökéletesen tisztában van azzal, hogy a játékok nyelve állítható.

Feltételezem, hogy ezzel más is tisztában van és inkább a Schmidt Spiele ragaszkodott az eredeti névhez.

A látvány belülről, illetve hátulról sem lesz. jobb. Ugyanaz a retro dizájn fogad, fa dobókockákkal és ijesztő, számokkal teleírt játéktérrel. Bizony nagyon kell oda az Spiel des Jahres plecsni, hogy felkeltse az ember figyelmét.

Éppen ezért nem szabad a külső alapján megítélni a játékot. A khm... visszafogott lendületű látványvilág mögött ugyanis olyan játékmechanika rejlik, ami mindenképpen megérdemel egy esélyt.

Belülről kifelé

Van tehát hat dobókockánk, egy "tálcánk" valamint játékosonként egy filcünk és egy pontozólapunk. A soron következő játékos elhajítja a kockákat, egyet kiválaszt magának és végrehajtja a hozzá tartozó akciót és bejelöli az eredményt a pontozólapon, a kocka színével megegyező négyzetben. Minden kisebb értékű kockát a tálcára helyez, ezekből választhatnak később az ellenfelei. Ezután a maradékkal újra dob, egyet megint kiválaszt és félreteszi a kisebbeket, majd harmadszor is megismétli ugyanezt. Ezután az ellenfelei választhatnak egyet-egyet azokból a kockákból, amiket ő a tálcára tett, majd jön a következő játékos. Akinek a játék végére a legtöbb pontja gyűlik össze, az lesz a győztes.

A választott kockákat mindig az azonos színű értékelőnégyzethez lehet fölhasználni, annak a saját szabályai szerint:

• a sárga négyzetben egyszerűen csak be kell ikszelni azt a számot, amit a kocka mutat. Ha ezzel sikerült egy egész oszlopot megtölteni, pontot kapunk, ha egész sor telt be, azért valamilyen bónusz jár.
• a kék négyzetben össze kell adni a kék és a fehér kocka értékét és az így kapott számot kell behúzni. Pontot itt az áthúzott négyzetek mennyisége után kapunk, de a sorok és az oszlopok feltöltéséért itt is járnak bónuszok.
• a zöld sort csak sorrendben lehet föltölteni és figyelni kell arra is, hogy minden mezőnek van valami követelménye. Zöld mezőt tehát csak akkor lehet beikszelni, ha a kocka legalább akkora értéket mutat, mint ami a mezőn van. Pontok és bónuszok itt a behúzott négyzetek alapján járnak.
• a narancs sort szintén sorban kell feltölteni. Bármilyen szám kerülhet ide és a pontot végül a sorban szereplő számok összértéke adja. Arra érdemes itt figyelni, hogy bizonyos mezők megsokszorozzák a rájuk írt számot, ezért érdemes azokra hatosokat tartogatni.
• a legproblémásabb sor a legalsó lila. Ide csak növekvő sorrendben kerülhetnek fel a számok (erre utalnak a mezők közé szúrt kacsacsőr jelek). Az egyetlen könnyítés, hogy a hatos után bármilyen szám állhat. A pontokat itt is a beírt számok összege adja. Jogos tehát a kérdés, hogy miért is érdemes foglalkozni ezzel a sorral, ha fölötte a narancs ugyanezt tudja, csak sokkal megengedőbb. Nos, azért mert a lila sor az, amelyik a legbőkezűbben szórja a bónuszokat és így számos kombó alapja.
• a fehér kocka bármilyen színű lehet, az egyetlen megkötés, hogy ha kék kockát helyettesítünk vele, akkor is a kék és a fehér összegét kell fölhasználni. 

Többször is említettem már a bónuszokat, ezek adják a GSC lelkét. Ha szereztünk egy bónuszikont (mondjuk egy teljes kék vagy sárga oszlop befejezésével), az lehetőséget ad még további akciókra abban a körben: behúzhatunk például egy tetszőleges kék vagy sárga kockát, vagy írhatunk egy ingyen hatost a lila sorba. Természetesen, ha ezzel újabb bónuszt sikerülne szerezni, akkor az is aktiválódik. Így nagyon szép láncreakciókat lehet beindítani - és közben komoly pontokat bezsebelni.

Ganz Schön Clever!

A láncreakciók kijátszása a GSC legélvezetesebb része. Remek érzés, amikor sikerül a tervünk és egymás után hajtjuk végre az újabb és újabb bónuszakciókat, közben pedig hullanak a pontok az ölünkbe. Ez általában a játék felénél-háromnegyedénél szokott bekövetkezni. Utána kicsit leül a lendület és mindenki már csak egy-egy szerencsés dobásra vár.

A fentiekből is látszik, hogy túl sok interakció nincs játékban. Kapcsolatba csak akkor kerülünk a többi játékossal, amikor a tálcára tett kockáikból választunk. Bár lehet kifejezetten akadályozásra játszani, rendszerint nem éri meg feláldozni a saját pontjainkat azért, hogy a többieknek se menjen olyan jól a szekér. Itt mindenki a saját kis pecsenyéjét sütögeti, legfeljebb arra érdemes figyelni, hogy nehogy tálcán kínáljuk (hehehe...) a lehetőséget a többieknek.

A szóló játék szokványosnak mondható. Egyedül játszva mi vagyunk az egyetlen aktív játékos és a passzív kockákat is magunknak gurítjuk. Az eredményünket a játék szöveges értékeléssel és csillagokkal jutalmazza. Az én 263 pontos rekordom a második legjobb kategóriába esik (a legmagasabb elérhető pontszám egyébként 334). A szóló mód tehát nem túl egyedi, mégis ez az egyik legtöbbet játszott magányos játékom és fontolgatom az okostelefonos app (Android | iOS) beszerzését is.

Ennek az oka pedig az, hogy ez a játék egyszerűen játszatja magát! Kellően rövid ahhoz, hogy bármikor le lehessen játszani csak még egy menetet és kellően furfangos ahhoz, hogy megragadjon az ember fejében. Minden parti végén azon kapod majd magad, hogy újabb kombókon és láncreakciókon agyalsz, amiket kipróbálhatsz a következő alkalommal.

A fapados látvány miatt már kipanaszkodtam magam. Ezen kívül komolyabb hibát nem találtam, csak apróságokba tudok belekötni. A filctollak idegesítő karcoló hangot adnak ki a papíron és a kupakjukat nem lehet rászorítani a másik végükre. A végső pontozás pedig kicsit macerás. Az összesítő ugyanis a papír hátulján található, emiatt állandóan forgatni kell azt. Ezt a második részben, a Doppelt So Cleverben már jobban megoldották, ott a lap elején van a pontozó is.

Ha szembejön veled a Ganz Schön Clever, mindenképpen próbáld meg magad túltenni a retro dizájnon és felejtsd el azt a marhaságot, hogy ez csak egy fetupírozott kockapóker. Számomra a GSC jelenleg az egyik legjobb roll&write játék.

Ha megtetszett a Ganz Schön Clever, kövesd a blogbejegyzéseket ezen a héten, mert lehet, hogy megnyerheted...