A DnD táblás játéksorozatáról már nem először esik szó itt a blogon. Mivel mindegyik kiadás ugyanazt a mechanikát követi, csak más környezetben, ezért nem ismertetem a részleteket mindegyik darabnál. Ha szeretnéd tudni, hogy hogyan működik a játék, olvasd el a harmadik részről szóló ismertetőt. Ha érdekel, hogy a második, sárkányos változat milyen újdonságokat hoz, akkor tekintsd meg az erről szóló posztot itt.
Végre sikerült a kezem közé kapnom a DnD sorozat első részét, a Castle Ravenloftot, hogy stílszerűen vele fejezzem be a trilógia bemutatását. Sajnos a gyanúm, miszerint a sorozat színvonala az első rész óta folyamatosan romlik (szerencsére azért nem jelentős mértékben), beigazolódni látszik. Előre félek, hogy az évek múltán kiadott negyedik rész mennyiben fogja követni ezt a trendet. Bízom abban, hogy a hosszú szünet kicsit felfrissíti majd a tervezők fantáziáját.
A fentiekből gondolom kiderülhet, hogy én ezt a változatot tartom a legjobb résznek. Való igaz, de, hogy ezt meg is tudjam indokolni, haladjunk sorban a játék fontosabb elemein.
Az első és legszembetűnőbb elem a doboz, ami némileg ellentmond a fenti kijelentésemnek. Az, hogy ezt a verziót tesztelem utoljára, az nagyban köszönhető annak, hogy a dobozon lévő illusztráció hát... khm.... fura. Elvileg egy vámpírherceget ábrázolna, de a karikás szemeivel, zsíros hajával és pirospozsgás arcával, valamint szakadt ruhájával inkább emlékeztet Ivánra, a fővárosi Blaha Lujza tér népszerű lakójára. Iván szerencsére nem vért akar és a dobozon látható fenyegető pózba is maximum akkor vágná magát, ha veszélyben érezné a napi kannásbor adagjának meglétét, de a hasonlóság azért rögtön szembetűnő. A Wizards illusztrátorai mindig is jobban tudtak sárkányt rajzolni, mint vámpírt.
Szerencsére, ami belül van, az bőven kárpótol a külsőn található goth-hajléktalanért. Ismét kapunk figurákat, ráadásul lenyűgöző minőségben. Horrornak szánt világ lévén tele leszünk csontvázakkal, zombikkal, áttetsző lidércekkel és minden egyéb ijesztő, vagy undorító karakterrel, ami csak előfordulhat egy szellemkastélyos rémtörténetben. Az óriásfigura ezúttal a bizarr nevű Gravestorm (Sírvihar?), a dracolich, aki bár maga is meggyőző látványt nyújt a csontos testével és a testének maradványairól lelógó, aszott bőrével, mégsem ő lett a kedvencünk, hanem a nem kevésbé félelmetes húsgólem. A húsgólem a DnD világának tipikus alakja: egy többféle hullából összefércelt, majd mágiával életre keltett, Frankenstein szörnyére hajazó lényt kell elképzelni, mely leginkább gyilkolásra és pusztításra használható fel. Hátulütője, hogy a többféle összevarrt test többféle lelket is hoz magával, ami szerencsétlen helyzetben megnehezítheti a gólem irányítását... A figura kidolgozottsága zseniális, láthatóak az öltések nyomai, valamint a bőre alól kitüremkedő, fém kapcsok is. A látható agy és a kidolgozott izomzat csak tovább javítja a tökéletes hatást. Persze, hogy az ő kalandját próbáltuk ki először.
A szörnyek mellett kapunk még hősöket, akik most sem voltak hajlandóak leszállni a klisévonatról, de legalább elmondhatjuk, hogy kellően változatosak egy ütőképes parti összerakásához. Pozitív, hogy ebben a készletben is van sárkányfattyú, valamint varázsló is, ami némileg hozzáad a taktikai jelleghez az ész nélküli csapkodáson felül is. Megfigyelhető egyébként, hogy mind a szörnyek-, mind a hősök képességei sokkal összetettebbek a következő részekhez képest. Úgy tűnik, hogy a tervezők kissé kifáradtak az első rész után, vagy csak kifogytak az ötletekből és megpróbáltak nem beleesni az önismétlés hibájába.
Külön bekezdést érdemelnek a küldetések, amik a sorozat legjobbjai lettek. A Ravenloft- és/vagy horrorrajongók most biztosan dörzsölgetik a kezüket örömükben, de sajnos el kell vennem a kedvüket: a történetek nem igazán passzolnak a Ravenloft világ búskomor és sötét világképébe, az alaptörténet itt az, hogy van egy kastély, ahol csúnya dolgok laknak. Szerencsére ez a feladatokon nem látszik meg, a készítők mindent elkövettek, hogy színt vigyenek a szörnyöldösésbe: kell majd várost védenünk a hullámokban támadó szörnyektől; koporsókat felnyitnunk, hogy fegyvert keressünk a vámpír legyőzéséhez; kincset rabolnunk a kastélyból és lehetőleg még napnyugta előtt távozni, valamint akad pár olyan küldetés is, ahol rövid időre elővehetjük a pacifistább énünket is. Ki gondolta volna, hogy az egyik ilyen békésebb sztori középpontjában pont az agyatlan gyilkológép húsgólem áll...
Amivel nem vagyok kibékülve, az a dungeon lapok illesztése. Szerencsére könnyen egymásba pattannak, viszont kiábrándítóan ronda a látvány, amit akkor kapunk, ha falhoz illesztünk egy folyosót. Nem hiszem, hogy ez csak a második rész után tűnt volna fel a tervezőknek, a Drizztben abszolút nem feltűnőek az illesztések és az egész térkép sokkal szebb képet ad.
Összefoglalva, a Castle Ravenloft a sorozat első és legjobb darabja. Bár mindegyik rész remek szórakozást nyújt, ha közömbös számodra, hogy sötételfeket és pókokat, sárkányokat és orkokat vagy szellemeket és csontvázakat aprít kardod, akkor mindenképp ezt szerezd be elsőként!
