A jó úti játék három fő ismérve
2016. január 15. írta: PixelDrake

A jó úti játék három fő ismérve

A jó gémer számára kínszenvedés lehet minden két-három óra, amit egy helyen kell töltenie, játék nélkül. Sajnos az okostelefonok/kézi konzolok hamar lemerülnek és a magyar távolsági közlekedés eszközeinek legtöbbjén nem igazán van lehetőség tölteni őket. Éppen ezért nem árt bepakolni néhány kisebb társasjátékot, ami akár út közben is élvezetes lehet ÉS alkalmas is arra, hogy út közben játsszuk. Nagyon sok játékból készül ún. travel verzió, amit elvileg pont utazásra találtak ki. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak ezekből lehet válogatni.

1. Idő - Egy távolsági közlekedés átlagos időtartama 2-8 óra (vagy 148 óra, ha a Transzszibériai vasútvonalat használjuk, esetleg ha Magyarországon belül próbálunk meg hóesésben útnak indulni). Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy kipakoljuk a buszon Twilight Imperiumot. Az út teljes hosszát sosem fordíthatjuk játékra, mivel számos tényező zavarhat meg minket közben. Pl. jön a kalauz, táplálkozni kell (ez nagyon fontos!), leszállít a kalauz, valakinek pisilnie kell és sor van a WC-nél, valaki el akarja foglalni a helyünket, stb. Érdemes tehát olyan játékot választani, ami könnyen félbeszakítható, vagy gyors menetekkel operál. Így nem fogunk agyérgörcsöt kapni, ha egy hirtelen jött vámvizsgálat miatt el kell pakolni mindent.

2. Méret - Egyrészt fontos, hogy egy utazós játék doboza lehetőleg beférjen a kézipoggyászba (tehát nem az Imperial Assault lesz a nyerő...) a szendvics, telefon és jegyek mellé. Másrészt az sem baj, ha az elméletileg kicsi dobozból nem egy 1,5x1,5 méteres térképet kell kihajtogatni. Utazás közben ritkán van lehetőségünk asztalhoz jutni (max a vonaton, ha lecsapunk egy négyesre), ezért a játéktér gyakran korlátozódik a résztvevők - szigorúan mereven tartott - lábára. 

A legjobb ezért, ha nem is nagyon kell kipakolni a dobozból és maximum egy-két dobópaklinak kell helyet varázsolni - vagy egy táblának, ami tuti nem esik le (lásd a következő pontot). Esetleg udvariasan megkérni a mellettünk ülő idős hölgyet, hogy legyen kedves pár óráig nem fészkelődni, mert a térdén utaztatnánk a győzelmi pont tokeneket.

3. Egyéb fizikai paraméterek - Ami miatt elkezdtem írni ezt a posztot, az az, hogy Kickstarter böngészés közben megfigyeltem, hogy gyakorlatilag minden aktatáska méreténél kisebb játékra rámondják, hogy tökéletes úti játék, legyen az Kígyók & Létrák klón vagy háborús stratégia.

Sajnos még nem találtak fel olyan közlekedési eszközt, ami száz százalékosan zötykölődésmentesen tudna közlekedni az út teljes egészében. Ráadásul legkésőbb megálláskor a testnek fel kell hagyni az a egyenes vonalú egyenletes mozgással és ez kellemetlen helyzeteket teremthet (remek, ez eszperente lett...) a benne ülőknek. Ha el akarjuk kerülni, hogy egy alattomos vészfékezés után az arcunkban landoljon a teljes Daqan lovasság, lehetőleg kerüljük az olyan játékokat amiben van Daqan lovasság.

Sőt! Ami azt illeti jobb mindennemű figurát elkerülni, ami nincs mágnessel vagy egyéb módon rögzítve. Ebből következik, hogy ha a játéknak van olyan eleme, aminek csak akkor szabad elmozdulnia, ha mi akarjuk (pl. bábu, pontszám jelölő, stb), akkor az valószínűleg nem alkalmas úti játéknak. Ez nem csak a fékezések és kártyúk miatt lehet érdekes, hanem az állandó fészkelődés miatt is.

Elmélet

Akkor most mégis mi a jó játék az útra? Az, ami tényleg kis helyet foglal még kibontva is. Ami kisebb eséllyel hullik alá a mocsokba. Aminek nem baj, ha néha aláhullik a mocsokba (kártyavédő!!) és ami nem tart túl sokáig ahhoz, hogy rossz érzéssel töltsön el, ha félbe kell szakítani.

Jó ha van kéznél egy dobókockás app, ha nincs mire dobálni, illetve egy jegyzetelő app a kényelmesebb pontozás érdekében.

Gyakorlat

Úti játéknak alkalmas például:

  • Exploding Kittens (a doboz két fakkja remek helyet biztosít a dobó-, és húzópaklik számára, ráadásul a nyávogással könnyen a figyelem középpontjába kerülhetünk)
  • Sortivity, Trivial Pursuit és bármilyen kártyás műveltségi játék (tábla nélkül, alternatív pontozással, vagy kizárólag a kérdésekre fókuszálva)
  • Dixit (alternatív pontozással)
  • Dobble (a Panic Lab kevésbé)
  • Bármely játék travel-verziója

Úti játéknak kevésbé alkalmas például:

  • Firkaland
  • Jenga
  • Odalent
  • Pylos (és mégis van belőle travel verzió... sok sikert hozzá a buszon!)
  • Ticket to ride
  • X-Wing

...és adjon már ki végre valaki egy Concept Travelt!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludens.blog.hu/api/trackback/id/tr378267794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása